I work all night, I work all day

Úgy alakult, hogy a lagzi kiheverése, munkahelyi hiánypótlások rapid beadása, évadzáró kasszázások és véreres szemmel fordításleadás után most érettségi dolgozatokat javítok.

Csak ízelítőül:

"A mű kiadása óta eltelt röpke tizenkét esztendő alatt, nagyban változott a diákok napirendje..."
Kiemelés tőlem. A karinthys tételből van, és ez még egy jobb dolgozat.

Mert a rosszabbak ilyenek:

"Feleletemben a személyes tapasztalatomat használtam fel az érvelésemhez. Forrásom pedig az életemből merítkeztem."

Őrült szerencse, hogy én csak a nyelvtant javítom.

És hogy a felével már megvagyok. Utána (reggel) vár a munka, hiánypótlások rapid megbeszélése, majd rohanás a mellékesbe, remélem, nem lesz telefonos licitem, elég az a két-három millás kasszázás. Ha még egy könyvgyűjtő bepróbálkozik nálam azzal, hogy milyen szép a melír a hajamban (nem, az nem MELÍR, bmeg), a feszültséget is lesz kin levezetnem, vidám nap lesz.

És aki belerondít az egyelőre tökéletesnek (értsd: üresnek) látszó hétvégémbe, azt megütöm.

Jól van, ráér holnap is

Tudnék mesélni...
De a hét végéig még tele vagyok egymásba akadó határidőkkel.

Egymás husába beletépünk

Még mindig lomtalanítok. Találtam egy rövid kérdőívet, amit a Dzsigolóék Kerek a káposzta című (igen jó) előadására kellett kitölteni a nézőknek. Semmi érdekes, de egy kicsit azért mulattam a 2007-es válaszaimon, olyan szépen előrevetítettek néhány dolgot.

Milyen tulajdonságok szükségesek, hogy szerelmes légy valakibe? (Sorolj fel 2-3 tulajdonságot!)
szemüveg

Hol szoktak az emberek ismerkedni?
munkahelyen

Min szoktak veszekedni a párok?
a mosogatáson

Mondj egy okot, ami szakításhoz vezethet!
az együttélés

(A mosogatós válaszomat nem szeretem, rémesen árulkodik arról, hogy nincs veszekedéses tapasztalatom. Plusz arról is, hogy másokat néha mennyire lekezelően egyszerűnek látok [láttam], miközben magamat rém bonyolultnak. Pedig az az igazság, hogy senki sem a mosogatáson vitatkozik, amikor esetleg a mosogatás miatt vitatkozik. Az ilyesmi nyilvánvalóan nem lehet vita tárgya.)

(Vagy megint magamból indulok ki.)

Be careful who you love

:-)

Ki szeretni készül, aludja inkább át az éjszakát

Akkor most elmondom a tavaszi szabályokat:

1. Ne smárolj az arcomtól húsz centire.
2. Ha hívlak valahová, de nem érsz rá, illetve ott hagysz egy beszélgetés közepén, nem akarom tudni, hogy dugni mész, mondd inkább, hogy dolgod van.

Köszi.

(Bár egyes számban fogalmaztam, az érintettek köre mégis többes, sőt, igen népes. Love is in the air.)

Give me absolute control

Az időbeosztásom kérdése, aminek ebben a bejegyzésben is szenteltem pár mondatot, némiképp előtérbe tolakodott az utóbbi napokban. Az agyam tegnapelőtt forradalommal, tegnap és ma munkabeszüntetéssel próbálkozik, miközben képtelen vagyok elintézni bármit is, mert mások nem érnek rá, nem veszik fel, a buszom félórát késik baleset miatt, a bolt bezár, mire odaérek, az ügyintéző nem tud mit tenni, két helyen kellene dolgoznom egyszerre, miközben egyen sem tudok érdemben, a lakás szanaszét, én úgyszintén, szóval nem tudom nem komolyan venni a mai horoszkópomat, és ennek kapcsán üzenem mindenkinek, csak hogy ne legyek véletlenül sem silent sufferer: KAPJÁTOK BE, mert igenis túl sok a sacrifice. Belőlem.

"You may be overly self-critical today as you think about what you would rather be doing with your time. However, it's helpful to consider your part in creating your agenda. Unfortunately, unwanted responsibilities come to the forefront; even if no one else realizes what you are currently sacrificing, you know all too well. Silent suffering isn't your style, so you won't be able to stay quiet for long. Get busy and apply your efforts in a tangible manner before you lose the chance."

Május éjszakán csodára várok

Tegnap még hozzá akartam írni, csak közbeszólt az egész bal oldalamat görcsbe szorító fejfájás, hogy adóhátralék. Hogy még ez is a májusi program ugye.

Erre ma megkapom a céges könyvelőtől, hogy 11 ezer a befizetendő. A FIZETÉSEM után. Nem a fordításaim után, ami kb. 50 lesz megint, ha a tavalyiból indulok ki (bár visszagondolva hihetetlennek tűnik, hogy ezekkel a fordításokkal ÖSSZESEN többet kerestem volna ötvenezernél), hanem csak úgy valamiért a fizetésem után, hiába fizeti a cég havonta a járulékokat.

Szóval plusz mondjuk hatvanezer. Illetve mínusz.
És ha mindez még nem lenne elég, hozzájön a negyvenezres T-s tartozás, amiről itt írtam, mert bár megreklamáltuk, idézem az ügyintéző szövegét: "Az üf 2010.03.18án leszerette volna mondani a szolgáltatásait, de csak a tv-t és a net-et szüntettük meg, a telefon az 08.09-én szünt meg számlatartozás miatt. Tájékoztattam, hogy a 62 és 63-as számla még jogos, mert az a februári és márciúsi hónapról szól, viszont eszerint a többi nem", több mint egy hónap után azt a választ kaptuk (állítólag, mindjárt mondom, hogy miért csak állítólag), hogy a T ebben az ügyben nem jogosult eljárni, mivel az ügy már behajtó cégnél van, innentől erre ők jogosultak. Hát érdekes, amikor engem megkeresett a behajtó cég, és jeleztem, hogy nem tartom jogosnak az igényt, és utánajárok, akkor nem azt mondták, hogy hagyjam, mert csak ők vizsgálhatják ki, hanem azt, hogy küldjek erről egy faxot, és hívjam fel őket, ha megjött a reklamációm eredménye. Egyébként a reklamáció eredménye NEM JÖTT MEG, mert amikor a bejelentésnél sivalkodtam, hogy nehogy a néggyel ezelőtti címre küldjék ki a levelet, változtassuk meg az értesítési címet, akkor mondta a csaj, hogy kérhetek e-mail értesítést is, és akkor mindegy. Az ügyintéző, akit ma felhívtam, azt mondta, hogy 26-án kiküldték (még jó, hogy legalább ezt megtudtam, mert először valami jelszót is követelt volna rajtam, amit nem adtak a reklamációhoz), mondtam, hogy én nem kaptam, mondta, hogy levélben küldték, mondtam, hogy itt van előttem leírva, hogy értesítés módja e-mail, mondta, hogy ezt CSAK postán küldhetik ki, mondtam, hogy de az egy néggyel korábbi cím, meg azt, hogy nem lehetne-e e-mailben IS, mondta, hogy nem, mondtam, hogy nem lehetne-e akkor MOST megváltoztatni a címet, és kiküldeni újra arra, mondta, hogy nem, mert a reklamáció LE VAN ZÁRVA. Semmilyen másolatot nem kaphatok. Slussz.

Röviden összefoglalnám:
1. Elbaszták a csomagunk megszüntetését, tovább pörgették a telefont, a számlákat küldték a régi címre, semmi egyéb úton nem küldtek értesítést semmiről (kb. megbaszhatom a platinakártyás mobil-előfizetésemet), majd az általuk generált tartozás okán és segítségével sikerült a vonalat maguktól is megszüntetni.
2. Mily meglepő, nem reagáltunk semmire, eladták a tartozást behajtó cégnek.
3. Behajtó cég állítólag küldött felszólításokat ugyanarra a lakcímre. Mily meglepő, nem reagáltunk semmire. Behajtó cég lenyomozta a telefonszámom az ország másik végén élő rokonaimon keresztül (kurva bonyolult lett volna megkérdezni a T-t, hogy az adott előfizetésnél az értesítési cím mellett milyen értesítési telefonszám volt megadva, igen), felhívtak, hogy van ez a tartozás, és hogy lejár, már nem tudják meghosszabbítani a befizetési határidőt, legfeljebb hó végéig (esélyes, hogy az ember hó végéig kap még egy fizetést, igen). Abban a kérdésben, hogy mi alapján keletkezett ez a tartozás, NEM TUDNAK felvilágosítást adni. Ők sem tudják ugyanis, ők csak az összeget látják.
4. Látom, hogy ezt bizony nem fogom tudni befizetni, hát reklamálok. (Igen, ha lett volna negyvenezer forintom, befizetem, mert ilyen lúzer vagyok.) Behajtó cég elfogadja, kivár, T befogadja, kér, hogy várjak.
5. T nem tájékoztat a megbeszéltek alapján, és, bár az összes ügyintéző látja, hogy valahol hibáztak, hoz egy döntést, miszerint részükről az ügy le van zárva, tehát nem jogosultak eljárni a kérdésben, akinek ügye van, az a behajtó cég. Akinek, mint fentebb írtam a.) ők adták ki az ügyet, b.) gőze sincs az egészről, és nem is érdekli. Erről a döntésükről pedig egyébként nem is kapok papírt, mert ŐK elbaszták.

Most azért egy kicsit meg akarok halni.

Somehow I always end up alone

Attól függően, hogy éppen milyen ügyről van szó, hol ezt mantrázom, hol meg azt:

1. EGYEDÜL VAGY. Nem segít senki, egyedül kell megoldanod. És meg is fogod oldani. Felnőtt vagy.

2. NEM VAGY EGYEDÜL. Mások is vannak a világon. Nem zárhatod ki magad a társadalomból. Kérhetsz segítséget.

Leggyakrabban persze ezt: NYUGODJ MEG.

De valamiért úgy tűnik, sosem a jó mantrát választom.

És közben élvezem, hogy milyen stabil a helyzetem

Sírtam volna, hogy jön a nyár, és nem lesz munkám, de azért örültem is kicsit, hogy végre nyugi.
És akkor:

"Szia!
Postázom a számlát 3 oldalról.
Üdv."

"Szia!
Rendben, üdv.
Küldök ma is egyet :-)"

Mindamellett várom a javaslatokat a fizetésem értelmesebb beosztására, mert most, hogy kezdek egyenesbe állni, sikerült újra kétségbe esnem, ugyanis az, hogy nincsenek adósságaim, nem jelenti azt, hogy van viszont nadrágom.

A havi fix bevételem 105.455 plusz 18.000 melegétel-utalvány, muszáj lesz ebből gazdálkodni, mert május végétől nincs kasszázás, a fordításra meg nem lehet alapozni.

A havi fix rezsim:
50.000 - lakbér és a lakás rezsije
max. 7.000 - mobiltelefon
4.700 - internet
max. 6.800 - diákhitel, de ez így csak nagyon rövid távon maradhat, mert nincs benne semmi előtörlesztés
8.000 BKV-bérlet
10.000 - ezt most nem részletezném
1.500 - vodkus csehtamás-koncert fogyasztása

Eddigi tapasztalataim alapján ahhoz, hogy 20-ától ne vízzel főzött zabkását egyek, kell még kb. egy tízes kajára, és ebbe számoljuk bele nagylelkűen a Volán jegyeket is, ha a kollégám épp nem tud kivinni (vagy visszahozni) Budakeszire/ről, sofőrfüggően 155 vagy 100 per darab.

Van még kb. 120 ezernyi törlesztendőm, de ezeket majd szép lassan lecsípem innen-onnan.

Iskolai költségtérítés nem játszik szerencsére, mert befizetetlen eljárási díj okán érvénytelen lett a jelentkezésem.

Rövid távú tervek (júniusig):

- Víta lánybúcsúja (PIA)
- Víta esküvője (vonatjegy, nászajándék)
- POSzT (vonatjegy, színházjegyek)
- ruhavásárlás (szép lenne mondjuk két nadrág, egy cipő és egy papucs, esetleg két trikó, de ez már lehet, hogy túlzás)
- alapítványi vagyon a bankszámlára (olyan kevés, amit nem szégyellek)

Ki kell számolnom, mennyit tudok törleszteni a diákhitelbe, hogy mert negyvennyolc évesen már kicsit ciki lesz első lakáshitelt felvenni. Szeretném továbbá folytatni a cseh nyelvtanfolyamot (legalább, de inkább a kiadványszerkesztőt IS), szeretnék edzésre járni valahová, és muszáj vennem egy biciklit (mert ami volt, azt ellopták). A többit nem is mondom. Körülbelül az utolsó előtti pillanatnál tartok, amikor még visszafordítható az agyam és a testem leépülése, egyszerűen nem hiszem el, hogy ez én vagyok, nem végzek semmiféle szellemi vagy fizikai munkát, és azt érzem, hogy kezdek beállni erre, hogy hamarosan ez az egész túl megerőltető lesz nekem, és onnantól annyi, elvesztem, egy kövér gép, más semmi.

Valamint IDŐT szeretnék még a fentiek mellé. Heti három szép estét, hogy beleférjek. Például az új nadrágjaimba.

Valakinek valami ötlete?
(Külföldre nem megyek.)

Ha már áru lettem

Ennyit költeni lezáratlan indexekre... még szerencse, hogy jön a világvége.
(Vagy ez már az.)

Hitelkalkulátor - Ügyfeleknek 

A beállított paraméterek alapján a kalkulátor megbecsülte a személyre szabott várható eredményeket. A legfontosabb paramétereket gyorsan változtathatja és újraszámoltathatja az eredményeket, így lehetősége van két beállítás eredményeinek összehasonlítására. A gazdaság Diákhitel szempontjából fontos paramétereinek várható alakulásának átállításával többféle becslést kaphat a hitel visszafizetésére. 

Eredmények:
Összes tartozás előző hónap végén 2 361 960 Ft
Hátralévő összes visszafizetés 4 268 663 Ft
Törlesztés kezdete 2012. január
Törleszti-e hitelét nyugdíjazása előtt? Igen
Teljes visszafizetés (vagy a nyugdíjazáskori elengedés) időpontja 2031. január
Életkora a visszafizetéskor 48
Hátralévő átlagos havi kötelező törlesztés 18 805 Ft
Hátralévő átlagos havi visszafizetés 18 805 Ft

Letépték, de nem kellett senkinek

Korábban hivatkozott instant bejegyzés, önmarcangolós (bár ne lennék ennyire benne).

A Lelki eredetű betegségek lexikonából túl sok A betűs tünetegyüttest diagnosztizáltam magamon, ami annak kétségbevonhatatlan jele, hogy nagy hiányok vannak az életemben. A fosztóképző áldozata vagyok, mondhatni.

Meg egyebeké is. A pitypang, úgy tűnik, megint aláfeküdt egy tehénnek, no, legalább nem Bimbó, de a pitypang azért csak pitypang maradt, és egyre rutinosabban megy le hídba. (Viszont van egyfajta bimbósító [binbósító] képessége. Hát szörnyeteggé teszek mindenkit?? Ennyire telik?)

(Igen. Nem tartom magam sokra, de - talán pont ezért - nincs is okom rá.)
(El ne felejtsem, amikor legközelebb házhoz megyek a pofonért: aki így viselkedik magával, az nem áldozat, hanem bűnös.)

(Nem csak az ingázás - minden büntetés meg jutalom azért, mert
hagyjuk megtörténni
engedjük, hogy legyen
hozzájárulunk
előidézzük
vállaljuk
elnézzük.)

Hogy erről többet és többekkel kellene beszélnem, azt Szomszéd reakciója is alátámasztja (akinek azért szintén rendesen osztja az élet a tanulnivalót önbecsülés terén):

én: Ennek semmi köze hozzá.
Szomszéd: Dehogynem!!
én: Nem. Ez csak azért van, mert nem bízom benne. Ez nem rajta múlik. Az én hibám.
Szomszéd: BASZD MEG! ... Most több ponton elkezdett fájni valamim!
én: Pszichoszomatikus hatással vagyok rád...!! :-D

(Még szerencse, hogy ezt már nem örökítjük meg, mondta később, arra célozva, hogy többedik órája lomtalanított és bogarászott gyermekkori írásos emlékeink igencsak elszörnyesztőek utólag. Dehogynem! - tört ki belőlem a komplexuspesszimista, majd rájöttem, hogy másról beszélünk - Ja, azt hittem, úgy érted, hogy nem örökítjük át.)

Bár fenntartottam volna a szupportív kapcsolataimat a Mester alatt, vagy panaszkodtam volna egy kicsit, támogatással sokkal inkább meg tudtam volna tartani az önbecsülésemet és a valóságképemet.

Ehelyett, amikor végre a közös nyaraláson összeszedtem a bátorságom (mert mi voltunk többen), és elmondtam a véleményem, és nagyon szépen, zsigerből benne tudtam hagyni az indulatot is, akkor csak azt kaptam vissza (a kívülállóktól), hogy értelmetlenül és ok nélkül felhúztam magam, irracionális voltam, mert egyszerűen nem látták, hogy ott abban a vitában, ahogy a fasírtgolyóinkról leereszkedő magabiztossággal kijelentette, hogy nem fasírtok, ugyanígy egyetlen szavával, hangsúlyával kérdőjelezte meg mindig az én személyemet és létjogosultságomat is.

(Amikor Pici Húgommal megosztani kívántam ezt a gondolatmenetet, azzal szakított félbe két mondat után, hogy mintha HALLGATTÁL volna BÁRKIRE is!!, na a hasonlóan gondolkodóknak akkor most kifejtem, hogy nem arról van szó, hogy véleményt kellett volna hallanom [mondjuk akartam, nekem borzasztóan fontos a külső szem, de ez másik kérdés], hanem hogy egyszerűen meg kellett volna keresnem azt a bizalmi közeget, amiben nem félek panaszkodni, amiben nem ÉN vagyok hülyének nézve a választásomért, ha problémák vannak a másikkal, amiben nem érzem úgy, hogy nekem kell megvédenem a környezetemmel szemben azt, aki engem támad, amiben tudom, hogy tiszteletben tartják a választásomat, akármit választok. Hogy mondhat ilyet, bazmeg kellett volna hogy lehet valaki ilyen ember helyett. Óriási különbség. Nem azért, hogy másképp döntsek vagy döntsek valahogy, hanem mert ha a folytonos gondolkodás meg disszonanciaelnyomás helyett panaszkodom, és ebben együttérző [nem értek egyet ennek a szónak a különírásával] [főleg mert a különírást itt szintén egybeírjuk] módon megerősítenek, az igazolja a helyes értékítéletemet, növeli az önbecsülésemet és magabiztosabbá is tesz, továbbá bátorít abban, hogy az érzéseimről beszélni nem szégyellnivaló, hanem produktív dolog, és nem fogom azt képzelni sem, hogy ami engem rosszul érintett, elszomorított vagy megbántott, az nem történt meg, vagy csak túlreagáltam.) (Persze attól nem tudok teljesen elszakadni, hogy azt higgyem, csak beképzelek dolgokat. És bizonyos esetekben még mindig nem tudok rájönni, hogy mi nem stimmel: amit mondok, amit gondolok vagy amit érzek. A velem, és nem ellenem bazmegezés viszont akkor is jólesik, na.)

És sajnos minden egyes pici kudarccal még mélyebbre csúszok.

„Nem meglepő, hogy nem voltam képes szeretni önmagamat, mivel már nem voltam önmagam.” (Jacques Martel)

Jó, jó, de akarok én önmagam lenni?

Különben is, az elfojtott egocentrizmussal mit lehet kezdeni?

Tudniillik bevállalni eszem ágában sincs.

Tudom, szánalmas, hogy még mindig itt tartok, de nem értem és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a világ és a sors látszólag arra kényszerít, hogy a legrosszabb tulajdonságaimat, a belső romlottságomat hozzam felszínre és éljem meg és nyomjak vele agyon másokat. Én JÓ vagyok, és tekintettel másokra.
Hogy lehetne elfogadni egy jellemhibát?? Pont az lenne a lényeg, hogy javítsuk ki. Az ember igenis képes a fejlődésre.

Nem bírom ezt a paradoxont.

(Vagy az a fejlődés, hogy elfogadni? Árrrghh.)

Na tessék, ez milyen szép lezárás már megint.

Nekem az lesz majd a módszerem, hogy rólad álmodom

Korábban hivatkozott instant bejegyzés a gyerekkoromról (aki ma vagyok, nem volt benne).

Hogy lehet, hogy gyökértelenség érzése kámpicsorított el a tandemhonlap olvastán. Mert az én buzgó lokálpatriotizmusom szétrobbantott közösségeken alapszik, illetve gyakorlatilag megszűnt a kiindulópontja, válaszolom meg. Elengedtem, miközben görcsösen próbáltam fenntartani, és ez azért lehet egyszerre, mert megtartani azt jelenti, hogy a jelenben tartani, az én fenntartási kísérleteim pedig inkább a múltat akarták továbbvinni, nosztalgiától csöpögve üresedtek ki. Slovensko, olvasom, és sírhatnékom támad, ami megint nevetséges, de hát hol van nekem a mögülem. Hol van nekem hova visszamenni, hol van nekem Krasznahorka.

Mondom ezt azzal együtt, hogy nemrég eldöntöttem, ellenzem a kötődő és az értékalapú nevelést. Tudniillik nekem eddig még mindig mindkettő csak káromra volt. (Sosem gondoltam volna magamról, hogy egyszer majd egyetértek azzal, hogy töröljék el az osztályzatokat. Az ÉN ötöseimet! Hát nem! Hát de.)

Ezzel szemben rájöttem: tulajdonképpen azért rágom magam olyan sokáig egy-egy problémán, mert senki nem igazolja vissza, hogy megértette, hogy velem ez történik, látja, hogy mi játszódik le bennem, senki nem nyugtázza. Folyton igazolok, mert nincs sehonnan visszaigazolás (de jók is voltak a pszichodrámacsoportok!), és nem mehetek tovább, nem hagyhatom elveszni a problémámat, amíg a kulcsemberek (akikkel persze többnyire nem beszélek) meg nem értették. Az problémacserbenhagyás lenne. Az a minimum, hogy mindent le kell írni.

Szóval feedback kell, minősítés nem (mert ahhoz mérem és igazítom magam).

Ugyanakkor arra is sikerült rádöbbennem (nem értem, én tényleg sokat olvasok, ilyen alapvető evidenciákra miért MAGAMTÓL kell rájönnöm?? mire való az előző generáció, ha nem arra, hogy ezt a tudást továbbítsa?), hogy a pofára esések korának igenis a gyerekkornak kellene lennie. Arra való ugyanis. Ez az egész felnövés lényege, nem az, hogy botladozás helyett egyszerűen várjuk, hogy kinőjön a lábunk, abban a hitben, hogy ezzel majd automatikusan gátfutóvá is avatnak.
Mindent el fogok követni, hogy a gyerekeim ezt normálisan meg is éljék.

"Hittem benne. Nem voltam ostoba. A felesége voltam." (Foer)

És ezzel vajon mihez is akarok kezdeni, miért írtam ki, mit remélek megtanulni ezekből a keserű mondatokból, egyedülálló anyák blogjából, a hűség és a ragaszkodás evolúciós és lélektani megközelítéseiről, ennek az egyetlen kézzelfogható eredménye csak az lehet, hogy a siker kilencvenkilenc százalékos valószínűsége esetén SEM vágok bele semmibe, mert nekem legalább száztíz kell. Megint mindent elméletben akarok megtanulni. Komolyan mondom, férjhez kellene mennem csak úgy kipróbálásiból, nem ennyit agyalni elköteleződésen meg egymás nyakán élésen, hanem durr bele, AZTÁN meglátni az elméletet a konkrét problémák mögött.

Csak hát nem könnyű ez úgy, hogy tudom: tisztátalan lelkiismeretre EGYÁLTALÁN nem lenne szabad családot építeni. És nem nyugtat meg, hogy mindenki ezt csinálja, és továbbadja a megoldatlan problémáit az elsőszülöttnek (a maradék meg persze megkapja a maradékot).

Hát persze, hogy túl sokat gondolkodom. Addig kell, amíg még képes vagyok rá. NEM AKAROM, hogy eljöjjön az az idő, amikor olyan sok új információt kell befogadnom és olyan mértékű lenne a lemaradásom, hogy inkább feladom az egészet, és makacsul csak a múlttal és a saját világommal foglalkozom, meg sem próbálva megérteni az újat.

Pedig ha olyan konzervatív, makacs és kudarckerülő maradok, mint amilyen most vagyok, ez fog történni.

Arcodra száradt szokásaiddal mi lesz

Korábban hivatkozott instant bejegyzés a jövőmről (remélem, benne leszek).

"Arra a sok mindenre gondolok, Oskar, amit tettem. És arra a sok mindenre, amit nem tettem. A hibák, amelyeket elkövettem, számomra nincsenek többé. De nem vonhatom vissza azokat a dolgokat, amelyeket nem tettem meg." (Foer)

Sajnos nem jegyeztem fel, hol olvastam a napokban, hogy az élet ott kezdődik, ahol az ember kilép a komfortzónájából.
Ami azért kétségbeejtő, mert 1. hát élet ez??, 2. én egészen határozottan úgy képzel(t)em, hogy akkor kezdek majd igazán élni, amikor végre az egész kis világom egy óriási komfortzóna lesz.
Meg azt is olvastam, hogy a félelmet bizalomra kell lecserélni.
Ami azért elég őrült dolognak hangzik ahhoz, hogy kipróbáljam.

Pedig (ezzel szemben) azt hittem, az önkontroll a veszélytől véd meg (az önkontroll véd meg a veszélytől).

Unatkozni egyébként sem fogok, mivel úgy néz ki, belátható időn belül törlesztem az összes adósságomat (mínusz diákhitel), és leadom minden munkámat, szóval igen nagy a valószínűsége annak, hogy hamarosan kitör a világvége, beüt egy magánéleti katasztrófa, megszűnik a munkahelyem vagy elvállalok valami orbitális faszságot, ami vagy nem fér bele az időmbe, vagy iszonyatosan sok pénzembe fog kerülni, de jó eséllyel ez a kettő együtt.
Izgatottan várom (nem a jó értelemben).

Közben meg attól tartok, ha továbbra is vagy itthon ülök, vagy a munkahelyen, bele fogok kövesedni abba a hitembe, hogy soha többé nem lehetek érdekes senki számára, hacsak nem egy másik otthonülőről van szó, akinek szintén nincs élete. És nem akarom, hogy egyszer csak beérjem egy unalmas és bezárkózott emberrel. Nem akarom beérni azzal, akinek én ilyen állapotban jó lehetek. Vissza akarom kapni az életemet. Azt, amelyikben tanultam, mászkáltam a városban és találkoztam emberekkel. (Még jó, hogy legalább kasszázni járok. Amit egyébként hét éve csinálok, tegnap számoltam ki. Hát istenem, idáig sikerült jutni színházvonalon. Mondjuk megismernek a színikritikusok, ez is része volt a nagy tervnek. Nem pont így.)

Mások hogy bírják ki, hogy az egyetemi évek után beszorulnak egy egyetlen munkahelyre?

Leszámítva persze azokat, akik már az egyetemre is úgy szorultak be, és végiggürizték, a szak jellege folytán.

"Az életben való előrejutását leginkább a saját tudatlanságának felismerése akadályozta, mely hátrány mindent egybevetve sajnos túl kevés embert sújt." (Pratchett)

És még egy paradoxon a végére (mindennek a végére kellene egy paradoxon, úgy hiszem, csak hogy ne legyen már mindenki olyan pimaszul magabiztos):

Mindig is úgy terveztem az időbeosztásomat (a rövid távú életemet), hogy nem voltak benne más emberek. ÉN felkelek, fürdőszoba, konyha, szüttyögés, ÉN elindulok dolgozni, ÉN dolgozom a saját menetrendem szerint, ÉN elintézem a délutáni dolgaimat arra, amerre terveztem, azzal töltöm az estémet, amivel ÉN kitaláltam, és ha elbaszom az időt, hát ÉN basztam el, MAGAMNAK. Hosszú távon pedig épphogy tele vagyok mindenkivel, nagy család, rengeteg barát, kollégák, minden este máshol pajtizás. Megdöbbentő. Mármint az, hogy sosem éreztem ebben ellentmondást. (Persze, mert a kész komfortzóna hámjából már ki lehet rúgni.)

Ide még annyit: mielőtt az ember életet adhat, meg kell tanulnia elfogadni azt.

(Saját.)

(Lehet, hogy írnom kellene egy Anthony de Mello-könyvet.)

A címkéken a szavatosság réges-rég lejárt

Kezd megtelni a kamrapolc, úgyhogy ismét kinyitok néhány (félkész) konzervet.
Lehet, hogy az instant leves jobb hasonlat. Az alap megvan, csak fel kell tuningolni őket.

Jé, épp erről szól az egyik:

Miért ez a visszafojthatatlan áhításból eredő kétségbeesett vadászat az ismerőseim által elpotyogtatott információmorzsákra, ha végül úgysem tudom épeszű módon feldolgozni őket.

(Az áhító sárkány, hehe.)

(Persze nem annyira a mennyiségre céloztam, ennek megint csak és mindig ahhoz az érdekes, nyilván valami születéskori leválási trauma során kialakult egzisztenciális féltékenységhez van köze, mely szerint mi az, hogy rajtam kívül is van élet, felháborító (ugyanakkor jaj, bele kell halni).

Na, csapjunk bele a lecsókonzervbe.

Ha eljönnél, virágot szednék néked

Lehet, hogy ez egy működőképes valami lesz, szóval egyelőre megtartom.
Aki szeretne értesülni a friss bejegyzésekről (és valami [számomra] érthetetlen okból nem használ g. rídert pl.), netán egyebet akar (bár semmi mást nem tudok nyújtani), csatlakozhat a blog fb-oldalához, ehhez ni.

Minden részéből miért az arcod

Azon gondolkoztam, vajon fontos-e nekem a szex vagy nem, végül abban maradtam magammal, hogy havonta három alkalommal (premenstruációs libidókulminációs pont, posztmenstruációs libidókulminációs pont, peteérési libidókulminációs pont) igen és csak az és nem értem, ez a kérdés egyáltalán hogy merülhet fel, viszont egyértelmű, hogy csak az interPLP szakaszokban vagyok épeszű, azaz például most, amikor nem fontos, tehát a válasz nem. Nem az hiányzik. Hanem az együttalvás.

Eddig jutottam a gondolatmenetben, mert semmi kedvem nem volt most ilyesmiken elmélkedni (ijesztően hamar eljutok ugyanis egy magába görcsölődött, egójába zakkant nem-is-olyan-öreg-de-annak-látszó-asszony ["- Kisasszony! - Ó, pardon, bocsánat."] képéhez, aki én vagyok, annyira hihetően, hogy elszomorít), de még
halványan bekúszott mentális látóterem bal hátsó felébe a kétely, hogy kibírnék-e akár ennyit is, vagy úgy érezném, hogy az őrületbe kerget, megfojt és rám telepedik a világ legdiszkrétebb és legvisszafogottabb együttalvója.

Nem folytattam, mert nem akarok ilyen ember lenni, nem akarok most ezzel foglalkozni, arra gondolok, amire akarok, és különben is CSAK.

Leültem a géphez, hogy elolvassam a maradék blogokat, és megkaptam isoldétől ezt, ami tovább vitt ide, ahonnan meg rendes linket kezdtem keresni a vershez, mert ÚRISTEN, ez mennyire én, viszont a Google rögtön elém tárta az egyenes utat ide, és erre már igazán nem tudok mást mondani, mint azt, hogy BAZMEG.

BAZMEG.
BAZMEG.

Hát nincs egy perc nyugta az embernek a saját személyiségétől valóságától*.

---
*utólag javítva

Még meg se éltél egy napot, s már kapsz egy cédulát

Zenei életünkben Lomtalanítok. Kezembe akadt egy lista néhány előadáscímmel (boldog idők, amikor még a FSzEK folyóirat-olvasójában üldögéltünk Vítával, és ilyeneket keresgéltünk [meg Film-Színház-Muzsikákban vörös hajú színésznőket :-)]), amiket születésem napján játszottak itt meg ott. (A Macskákat ugye már említettem, hogy az akkor volt premier. Én meg 19:20-kor.) Viccesek, na.

A balek (Víg)
Agónia (Miskolc)
Mi újság odaát? (Kis Színpad)
Elveszett paradicsom (Józsefvárosi)
Mi lesz veled, emberke? (Thália)
Ön látta-e már a próféta lábnyomát? (Radnóti)

Majd egyszer nézek hozzájuk rendezőket meg színészt, hátha kiderül valami sorsszerű. Egyszer már kiderült egy: életem első színházi élményén (megrontásom estéjén) lehet, hogy ott volt a Mester is. Én mint általános iskolás, ő mint kezdő színikritikus.

Zászló volt ő

Mi más dolgom lehetne egy ilyen szép nyári éjszakán, mint pótolni a blogos lemaradásomat?
Régóta készülök közreadni nagymamám alábbi levelét, nem mintha rajtam kívül bárkit érdekelne, csak.
---

A Juhász Gyula Tanárképző Főigazgatója
Szeged

Sz. Mártonné
Sz. Ida
Németh László Hódmezővásárhelyi Tanítványának

Hódmezővásárhely
D. u. 18.

Ne haragudjon azért, hogy zavarom Önt.

El is mondanám rögtön, miért keresem fel levelemmel.

Évek óta készülök Németh László a katedrán című könyvem megírására. Január 1-től augusztus 31-ig alkotó szabadságot kaptam, s ez lehetőséget ad arra is, hogy ezt a nagy felkészülést kívánó kötetet megírjam.

Elmondom Önnek azt is, hogy Németh Lászlót nemzetünk nagy értékének, drága ajándékának tartom. Különösen erkölcsi ügyemnek érzem azt, hogy nagy írónk pedagógiai nézeteit népszerűsítsem, tudatosítsam, s azt a gazdag és vonzó pedagógus-egyéniséget, amit ő testesített meg, a példát és eszményt keresőknek felmutassam.

Ne vegye szerénytelenségnek, ha azt is elmondom: egész életemet a pedagógusjelöltek tanítása, nevelése mellett arra tettem rá, hogy nagy íróink tanári tevékenységét feldolgozzam. Évekkel ezelőtt megjelent Arany János a katedrán, Gárdonyi, a néptanító című könyvem, a Pedagógiai Szemle és a Köznevelés közölte Vajda Péter, Gárdonyi, Kaffka Margit, Juhász Gyula stb pedagógiai nézeteit rendszerező tanulmányaimat.

Mindezt azért kellett elmondanom Önnek, hogy nem készületlenül, egy hirtelen ötlet ihletéséből fogtam hozzá Németh László tanári munkásságának feldolgozásához, pedagógiai nézeteinek rendszerezéséhez.

Segítsen Ön nekem abban, hogy Németh László a katedrán című könyvem gazdag tartalmú legyen!

Szükségem lenne az Ön vallomására.

Tisztelettel kérem, szíveskedjék vallomásában a következőkről írni nekem:

1.) Németh László a tanítási órán (előadása; óráinak tartalma; tanítási módszere; feleltetési, ellenőrzési eljárása, értékelése; fegyelmezése, jutalmazása, büntetése; tanár-diák kapcsolat az órán; foglalkozott-e mindenkivel vagy csak a kiválókkal; a tanítási óra levegője, atmoszférája stb).

2.) Melyik tantárgy tanítása során kapott Ön Németh Lászlótól a legtöbbet és miért? Milyen érdeklődést keltett fel vagy erősített fel Németh László Önben? Mi az, amit nem értett vagy nem szeretett Németh Lászlóban, a tanárban?

3.) Németh László, a tanár kapcsolata a tanítási órán kívül a diákokkal, szülőkkel, tanárokkal. Hogyan szerzett tudomást Németh László arról, hogy Ön milyen ismeretekkel, érdeklődéssel vagy milyen emberi sorssal, problémákkal küzdve jár az ő óráira?

4.) Érezte-e és ma tudja-e, hogy Németh László tanári munkássága formálta az Ön szemléletét, alakította emberi magatartását? Németh László tanári hatása beleszólt-e abba, hogy hogyan éljen?

5.) Milyen pedagógus-egyéniséget ismert meg Németh Lászlóban?

6.) Volt-e valamilyen kapcsolata Önnek a vásárhelyi diákévek után Németh Lászlóval? (Ha igen, milyen tartalmú volt ez, miért fordult Németh Lászlóhoz s milyen választ, tanácsot kapott tőle?)

7.) Tudom, hogy Németh László dedikált könyveket adott tanítványainak, az emlékkönyvekbe írt. Milyen emlékeket, leveleket őriz Németh Lászlótól? Dolgozatai, jegyzetei stb megvannak-e még? (Egy hónapi időtartamra - legépeltetés és felhasználás céljából - szíveskedjék ezeket rendelkezésemre bocsátani. Ajánlottan juttatom vissza Önnek.)

8.) Szíveskedjék azt is közölni velem, hogy melyik osztályban volt Németh László tanítványa, hány éves most és milyen munkakörben dolgozik.

Sok kérdést tettem fel Önnek. Sőt még az is érdekelne, amire esetleg a kérdések nem utalnak.

Tudom, hogy sok dolga lehet, de azt is hiszem, hogy amikor diákélményeit papírra veti, megjelennek ismét a vásárhelyi évek, s felragyog Ön előtt egy nagy tanár alakja, aki talán még meg is érzi most, betegsége idején, hogy egy diákja - lélekben - gyógyító emlékezéssel kopogtat be hozzá...

Válaszát 1974. március 10-ig nagyon várom. Szívességét előre is hálásan köszönöm.

Szeged, 1974. február 18.

Tisztelettel üdvözli:

Hegedűs András
tanszékvezető főiskolai tanár
főigazgató
---

És mert nagymamám hozzám hasonló konzerváló volt, a boríték tartalmazza e levélre küldött válaszának indigóval gépelt másolatát is.
---

Hegedűs András
tanszékvezető főiskolai tanár
főigazgató úrnak

Szeged

Köszönettel vettem kézhez megtisztelő levelét, amelyben Németh László pedagógiai tevékenységével kapcsolatos tapasztalataimról kér tájékoztatást.

Meg kell mondanom, hogy 26 év távlatából ezek már eléggé hiányosak és félek, hogy nem nyújtanak olyan mélységű segítséget az Ön számára, mint amit elvárna egy régi Németh László-diáktól. Talán a diákkori élmények leírása részemről nehezebb is, mint annak elmondása, de sajnos 1973 évben Vásárhelyen szervezett csoportos beszélgetésen elfoglaltságom miatt nem tudtam résztvenni.

Előre bocsátom, hogy Laci bácsitól kapott tárgyi emlékeim nincsenek kezemben. A verses füzetem eljuttattam már Önhöz a múlt év júniusában a leányom által. Ő ugyanis az elmúlt iskolai év végén érettségizett a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolában és Ön rajta keresztül kérte füzetemet, benne a nevem és a címem. Az említett dedikált könyvem is több éve kölcsönadtam egy akkor végző tanárjelőltnek, akinek a nevét és címét elmulasztottam felírni, aki azonban nem volt annyira megbízható, hogy azt visszahozta volna.

Elnézését kérem, ha az alábbiakban leírtak nem szolgálnának segítségül könyve tartalmának gazdagításához, hisz valószínű én is csak olyan dolgokat tudok elmondani, amit előttem mások is elmondtak már. Továbbá én a pedagógia területén teljesen szakképzetlen vagyok, így tájékoztatásom se lehet e-vonalon teljes értékű.

A felvetett kérdésekkel összefüggésben emlékeim alapján a következőket tudom elmondani:

Németh László óráin a tanrendben olyan ütemezésben voltak összeállítva, hogy egy tantárgyból több óra következett egymás után, vagy egy napra egymást követően több tantárgyból volt ugyanabban az osztályban órája. Pl. két magyar óra után történelem, gazdaságtan. Így néha négy egymást követő óránk is Laci bácsival volt. Ő nem ragaszkodott az órarendszerinti tantárgy leadásához, mindig olyan órát tartott egyfolytában, amely anyaggal leginkább le voltunk maradva. A történelmi tantárgy anyagát is zömmel irodalmi szemelvények bemutatásán keresztül adta le. Mindig nagyon sok könyvvel járt az órára. Azokból rengeteget olvasott fel. A költeményeket mindig részekre bontva magyarázta s hosszan beszélt arról, hogy mit akar a költő kifejezni.

Feleltetési módszerében nem a számonkérés, hanem az anyag megértésének ellenőrzése volt kihangsúlyozva. Ezt inkább beszélgetéseket keresztül alkalmazta. Ezekre a beszélgetésekre jegyet ritkán adott, sokszor még az írásbeli dolgozatokat is szöveggel minősítette és nem osztályozta. Amikor osztályozott, nem volt túl szigorú. Ha az anyag megértését észlelte a tanuló részéről, elégedett volt. Ha az anyagrész megértésre nem talált, nem sajnálta a fáradságot újabb és újabb magyarázatra. Ilyenkor rossz jegyeket nem adott, csak kissé kedvetlenül újból magyarázatba kezdett. (konkrét esetet írt le a rólam szóló versében is)**

Óráinak tartalma magasszintű volt, de könnyen érthetően magyarázott. Magyarázatait az egyszerűség jellemezte, az érthetőség mellett. Tartózkodott a felesleges szóvirágos szövegektől s ilyet igényelt tanítványaitól is. Magyar dolgozatokban az egyszerű, tőmondatos fogalmazást többre értékelte, mint a különböző jelzésekkel teltűzdelt, hosszú összetett mondatokból álló dolgozatokat. Pl. én mindig nagyon jó jegyeket kaptam, egyszerűen megírt dolgozataimra, pedig előtte lévő magyar tanáromtól Vörös Mihálytól* rendszerint csak 2/3, 3-as jegyeim voltak. Érettségi dolgozatomat, mint jó példát felolvasta érettségi szünetben az osztály előtt.

Fegyelmezéssel nem sok problémája volt, mert az anyag annyira lekötötte a tanulókat, hogy mindenki nagyon figyelt. Jutalmazása rövid dicséretből állt, vagy néha az előírt anyagtól független beszélgetéseket folytatott tanulóival - az általunk felvetett témából - szintén jutalomképpen. Büntetés alkalmazására indok nem merült fel.

Óráin a tanár-diák kapcsolatot a rendkívül mély közvetlenség jellemezte. Mindenki Laci bácsinak szólította. Kiválasztott tanítványa nem volt, mindenkivel egyaránt, mint tanár-diák bensőséges kapcsolatban állott. Ez a közvetlen kapcsolat jellemezte a tanítási órán kívüli magatartását is. Többször érdeklődött a tanuló családi viszonyai iránt is. Főleg 8. osztályban a pályaválasztással összefüggésben került elő ez a téma. Rendkívüli memóriája volt. Pl. velem kapcsolatban a 10 éves érettségi találkozón a következő eset történt:

1957-ben volt érettségink 10 éves évfordulója, s ekkor Laci bácsi meghívásunkra megtisztelte sorainkat. Az  udvaron sétáltunk az iskolában, amikor mellém érve, a következő kérdést tette fel:
" Ida hogyan sikerült megvalósítania azt az elgondolását, amit az elmúlt időben mondott nekem? " Én csodálkoztam, mert nem emlékeztem a vele való beszélgetésre, mire Ő emlékeztetett a következőre. Nyolcadikos koromban a pályaválasztásom iránt érdeklődött, amikor én azt mondtam: " nem tanulok tovább, mert szeretném visszasegíteni szüleimnek a reám költött kiadásokat és azonnali pénzkereső pályára megyek ".

Ez az érdeklődés rendkívülien hatott rám azért is, mert én, aki lényegileg alanya voltam e-témának nem emlékeztem arra, de az a Németh László, akinek rajtam kívül több száz tanítványa volt, 10 év távlatából visszaemlékezett egy tanítványával folytatott beszélgetésre. Úgy gondolom ez az eset Laci bácsi mélyen emberi magatartására is utal.

Véleményem szerint Németh László tantárgyai, melyeket részünkre tanított egymástól - éppen módszere miatt - abból a szempontból külön választani nem lehet, hogy melyik adott többet egy tanítványának. Úgy gondolom, mind a történelem, mind a magyar tantárgy után egyaránt érdeklődtünk, vártuk Laci bácsi óráit.

Diák korom után Németh Lászlóval kapcsolatom nem volt. Elébe 1945-től 1947. évig jártam a Gimnázium VI-VII-VIII. osztályába.

Emlékeimből feltett kérdésekkel is összefüggésben, 26 év után ennyi maradt meg. Lehet, hogy egy közös beszélgetésen talán több is felelevenedne előttem. Kérem, szíveskedjék ezt tőlem elfogadni.

Hódmezővásárhely, 1974. március 4.

Tisztelettel:

Sz. Mártonné
(Sz. Ida)
Hódmezővásárhely, D. u. 18.

---
*Eddig még nem találtam semmi bizonyítékot vagy magyarázatot a Szabó Magda-dologra.
**Erről már írtam 2001-ben (akkor még nem bloggal, hanem körlevelekkel kínoztam szerencsétlen barátaimat, ami azért rosszabb, mert névre szól...), álljon most itt:

Már kb. 1 óra van. De még gyorsan le akarok írni valamit, amit elfelejtettem. Nagyapám megtalálta azt a két verset, amit nagymamámnak írt Németh László. Ezeket is leírom, az egyiket, mert nem értem, és így talán van rá esélyem, a másikat, mert tetszik, és büszke vagyok rá.


(Sz. Idának)
A szépítő éneke

Akire én rálehellek,
Álmot hord eztán, nem testet,
Ha hozzád nyúl, álom érint,
Álomként kerülgeti a férfit.
Mert a férfi született vak,
Való helyett álmokon kap.
Az a lány a legszebb neki,
Akiről a legszebbet hiheti.

Hátul

Elől gebeszkedett az ötlet és mohóság,
De hátul ült Ida – a megbízhatóság.
Ha már ő is csak állt és nem szólt, csak tekintett:
A tanár elfordult s egy keserűt legyintett.

(Ez utóbbinak története is van, mégpedig az, hogy egyszer N.L. valami matekpéldát magyarázott, amit senki nem értett, és már tök ideges volt, és már csak nagymamámban bízott, de aztán látta rajta, hogy ő sem érti, és rájött, hogy végig hülyeséget magyarázott. [Ez nekem valahonnan ismerős...])

Amúgy meg ha bárki ismer bárkit a történetben szereplők közül, és tudja, hogy hol tűnhettek el az eredetik (Hegedűs tudtommal a könyv befejezte előtt meghalt, tőle nem sikerült visszaszerezni semmit), netán lát valamelyik antikváriumban egy Sz. Idának szóló dedikációt, ne habozzon értesíteni.

A legvégső szobáig nem jöhetsz el soha énvelem

Azt mondanám, hogy szégyentelen perszóna vagyok, ha nem szégyellném magam borzasztóan.

Álmomban zöld falak közt jártam

Köszönöm, Agy, hogy sikerült röhögve ébrednem. (Bár azzal a jellegzetes ízérzéssel, amiből sajnos borítékolhatóan egy kellemetlen és nyomasztó fejfájás fogja kinőni magát délutánra.)

Mióta sikeresen letudtam a megnyílni a külvilág felé problémakört egy évekig, mármint gyerekkorom óta körülbelül tavalyig-tavalyelőttig tartó nyilvános, majd egyre nyilvánosabb és durvább helyeken vécét használni próbáló visszatérő álomsorozattal, új sorozat nőtte ki magát, melynek tárgya merjük felvállalni a hiányosságainkat, kulcsszereplői pedig az osztályfőnököm, a már érettségizett, de valamilyen okból ismét középiskolába járni kötelezett volt osztályom, néhány matematikapélda és én.

Nem, ezek már nem nyomasztó és zavarba ejtő álmok egyáltalán. Megkönnyebbülős, energiát adó, magabiztosságot duzzasztó csatakiáltós álmok, legalábbis mostanában, persze ezek is úgy indultak, hogy jaj, nincs kész a leckém, jaj, nem tanultam előző nap, jaj, nem értek semmit a példából. (Ilyen a valóságban körülbelül sosem volt. Mindig gondoskodtam arról, hogy ne kerülhessek kudarcos helyzetbe és ne adjak lehetőséget arra, hogy megszidjanak. Meg is lett a böjtje. Pedig milyen jó kis tanulópálya lehetett volna.) És nagyon sok dac és hányavetiség és megsértett egó volt mindig abban a visszavágásban, ahogy megmondtam a tanárnőnek, hogy NEM KÉSZÜLTEM, hogy NEM ÉRTEM, és hogy fogalmam sincs, miért kellene értenem, hiszen ezt az anyagot még nem vettük, vagy nem magyarázta el rendesen, egyébként meg nincs rendes órarend, senki sem tudja, hogy mikor mire kell készülni, és különben is hagyjon már békén, felnőtt emberek vagyunk, milyen alapon tartanak nekünk továbbképzést. Illetve nem mindig mondtam meg, volt, hogy már elég volt pusztán az a gondtalan érzés, az a végtelen (bár kissé diadalmas) nyugalom, amivel regisztráltam, hogy SZABAD nekem nem készülnöm, szabad butának lennem, szabad tévednem, szabad rosszul csinálnom, és szabad, sőt KELL ebbe nem belehalnom, szabad felemelni a hangomat, ha nem értek egyet, mi több, akkor is, ha pontosan tudom, hogy én hibáztam, akkor is szabad, jogomban áll hülyén viselkedni és nekem állni feljebb, nem az az egyetlen út, hogy hamut szórok a fejemre és könyörgök, hogy tapossanak rám.

Fantasztikus.

Úgy tűnik, már túl jól ment, ma reggel csavartunk egyet a szituáción,

(nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez mennyire fantasztikus, az agyam PSZICHODRÁMÁT TEREMT nekem, és sokkal profibb, mint bármelyik vezetőm, mert nem hagyja, hogy játszmázzak vele, nincsenek gyengeségei, és, ó, érzelemmentesen könyörtelen)

és beépítettük a tegnap megint a tisztánlátásom elé dülleszkedő mi-lenne-hogyha-rátok-gyújtanám féltékenységet (mert például a lányról, akivel váltásban dolgozunk, kiderült, hogy az életben máshol is váltjuk egymást, illetve mindig mindenhol ott volt, ahol nekem is ott kellett volna lennem, csak elbasztam, plusz még a szokásos önmarcangolás, ja, és ki ne hagyjam a generációs baby boomot, ami elég direkt, mégis ambivalens, zavarba ejtő módon szembesít a kudarcaimmal) az eddigiekbe (ami mind iskola) (if there's a slower death than living here and now, they haven't found it yet), mégpedig úgy, hogy

új kistestvéreim születtek, több baba, és hogy ne legyek annyira féltékeny és ne érezzem magam rémesen mellőzöttnek, anyám kitalálta, hogy legyek én a teteje egy emberpiramisnak (ez egy álom, oké?), nagyon bölcsen felismervén, hogy nekem milyen fontos a sebgyógyító dicséret és TUTIRA IGAZA volt, ez abból is látszott, hogy rögtön utána jött a matekóra, nem volt meg a házim, a tanárnő körbejárt és végignézte, én pedig mindössze megállapítottam, hogy ez bizony most kimaradt, NEM KÉRTEM ELNÉZÉST és nem éreztem késztetést semmi hasonlóra, meg még a füzetem is betelt ki tudja mikor, hát, tanárnő, ez van, önmarcangolással nem tudjuk megoldani.

Plusz. Az osztálytársakon kívül volt ott még tíz-tizenöt folyton közbekiabáló kisiskolás. Rendetlenek voltak és őszinték, gyakorlatilag kihangosították, amit akkor ott épp gondolnom kellett, és igen, tök igazam van álmomban, valahol egy szemtelen, nagyszájú gyerekből kell megoldani ezt az egészet, sok van a drága töritanárunk, Zsuzsó rovásán (többek között az, hogy például nekem nem tanított meg semmit néhány - tényleg csak néhány - haszontalan évszámon kívül), de két dologban azért igaza volt (ezekre miért tizenegy év után kell rájönnöm...), az egyik a mini, a másik meg, amit apámnak mondott az első fogadóórák egyikén, hogy okos vagyok, értelmes, de túl csöndes, márpedig egy nőnek legyen nagy pofája).

Szóval kombinálódnak, kristályosodnak, bizonyosodnak dolgok, kifejezetten szórakoztató módon.
Így élünk mi ketten, én és az Agy.